smart terminal™ SYSTEM

ELÉRHETŐ, PRÉMIUM SZINTŰ SZOLGÁLTATÁSOKAT NYÚJTÓ INFORMÁCIÓS ÉS ÉRTÉKESÍTÉSI RENDSZER KIS ÉS KÖZEPES SZÁLLÁSOKNAK 

Többet akarok tudni…

Videó lejátszása

smart terminal™ SYSTEM

ELÉRHETŐ, PRÉMIUM SZINTŰ SZOLGÁLTATÁSOKAT NYÚJTÓ INFORMÁCIÓS ÉS ÉRTÉKESÍTÉSI RENDSZER KIS ÉS KÖZEPES SZÁLLÁSOKNAK 

Videó lejátszása

Tény, hogy a világunk folyamatosan változik és vele együtt változnak az emberi igények.

 

Az is tény, hogy a mai technológia uralta világban, minden iparágnak – és azok szereplőinek – fel kell zárkóznia a többség által elvárt és a ma már alap szükségletnek számító, különböző biztonsági és kényelmi igényekhez – persze csak akkor, ha nem akarnak lemaradni, majd végül végleg eltűnni, mintha sohasem léteztek volna.

 

NEM hiszünk abban, hogy a változások miatt bárkinek is hátrányban, vagy végleg esélytelennek kellene lennie!

 

NEM hiszünk abban sem, hogy a fejlődés és a versenyképesség joga, kizárólag egy szűk csoport kiváltsága lehet, és kell, hogy legyen.

 

Küldetésünk, hogy a kis és közepes szállásoknak versenyelőnyt biztosítsunk a nagy és tőkeerős konkurensekkel szemben, akik a fölényüket kihasználva nagyobb előnyöket élveznek.

 

Hisszük, hogy minden piaci szereplő – legyen az kicsi vagy nagy – ugyanolyan esélyeket érdemel.

 

Ezért alkottuk meg és tettük könnyen elérhetővé a SMART ™ TERMINAL SYSTEM rendszert.

Mi az a smart terminal™ SYSTEM és miben segít a szállásoknak?

A Smart Terminal™ System egy kis és közepes szállásokra szabott elérhető, 5 csillagos szállodákban lévő PRÉMIUM szintű szolgáltatásokat nyújtó információs és értékesítési rendszer.

 

Különböző tulajdonságainak köszönhetően PRÉMIUM szintre növeli az Ön szállásának szolgáltatás minőségét – ami egyben, az integrációs egységeknek köszönhetően (pl: okos zárak) növeli szállása értékét – és számos bevételszerzési lehetőséget is nyújt.

 

Figyelembe véve a jelenlegi pandémiás időszakban kialakult igényeket, a rendszer úgy lett megtervezve, hogy a szálláson való bejelentkezés kontakt mentesen is tudjon működni.

 

A CHECK IN funkció és az okos zárak integrációjával, kulcs használat nélkül lehet a szobákba bejutni, ami a kényelem mellett azonnali megoldást kínál a kulcs elvesztésével járó kellemetlenségekkel szemben is.

 

A Smart Terminal™ System rendszerrel elérhető, hogy az Ön szállása, Prémium szintű szolgáltatás minőségével azonnal kitűnjön a többi szállás közül, továbbá a rendszer által létrehozott többlet bevétel mellett versenyelőnyt is adjon.

Többet akarok tudni, mert…

Többet akarok tudni, mert…

Hogyan növeli meg a smart terminal™ system a vendégek elégedettségét és a szállások minőségét?

A Smart Terminal™ System úgy lett kialakítva, hogy számos hasznos (boltok, éttermek, szabadidős tevékenységek, taxik, saját ajándék bolt, media center stb…) és a vendégek által gyakran igényelt információkat is tartalmazza, amely megteremti a vendégek magas fokú elégedettségét és az 5 csillagos szállodáknál lévő PRÉMIUM szolgáltatás minőség érzetét.

 

Képzelje el, hogy vajon mennyire elismerően és elégedetten fognak gondolni az Ön szállására, amikor rengeteg hasznos információt, vásárlási és PRÉMIUM szórakozási lehetőséget, szinte azonnal megkapnak?

Többet akarok tudni, mert…

Többet akarok tudni, mert…

Hogyan érhető el, hogy a smart terminal™ system akár díjmentes+bevételtermelő legyen?

A Smart Terminal™ System kialakításának köszönhetően a rendszert használó szállások több módon is bevételhez tudnak jutni, ráadásul ha minden bevételszerzésre kialakított modul (ajándék bolt, italrendelés, media center stb…) használatban van, akkor könnyedén elérhető, hogy a Smart Terminal™ System üzemeltetése akár díjmentes+bevételt termelő legyen.

 

Gondoljon bele, Ön úgy lesz képes egyre több bevételhez jutni, hogy közben örömet is okoz a vendégeinek, akik mindezért még hálásak is lesznek Önnek!

Többet akarok tudni, mert…

Többet akarok tudni, mert…

Kinek való a smart terminal™ system?

Mit gondol róla…

 

Ha versenyelőnybe kerülhetne a segítségével, akkor Önnek való lehet?

 

Ha növelhetné vele vendégei elégedettségét, akkor Önnek való lehet?

 

Ha a segítségével több bevételhez tudna jutni, akkor Önnek való lehet?

 

Ha a segítségével PRÉMIUM szintű szolgáltatást adhatna a vendégeinek, akkor Önnek való lehet?

 

Ha növelhetné vele szállása értékét, akkor Önnek való lehet?

 

Ha a segítségével kitűnhetne a többi szállásadó közül, akkor Önnek való lehet?

 

…mert Önnek való a Smart Terminal™ System, ha…

Többet akarok tudni, mert…

Többet akarok tudni, mert…

kapcsolat

kapcsolat